A nyugdíjbiztosítás után járó adójóváírás igénybe vételére figyelmeztet a Mabisz
2018. május 15., kedd
Május 22-én éjfélkor jár le a személyi jövedelemadó (szja) bevallás határideje, amely a nyugdíjbiztosítási szerződéssel rendelkezőknek egyben 20 százalékos adójóváírást is jelent, amennyiben időben, adótartozás-mentesen és helyesen kitöltve nyújtják be a bevallásukat - írja az MTI.
 
A Magyar Biztosítók Szövetség közleménye szerint ezt évről évre minden negyedik nyugdíjbiztosítással rendelkező ügyfél elfelejti megtenni, ami személyenként akár 130 ezer forintos veszteséget is jelenthet.

A nyugdíjbiztosítások után 2014-től járó adójóváírás az adóhatóság adatai alapján tavaly 149 ezer ügyfelet érintett, idén pedig a számuk meghaladhatja a 200 ezret.

A bevallás időszakára szóló befizetések 20 százalékát, maximum 130 ezer forintot az szja-bevallás keretében, bevalláskor kell igényelni. Az adóhatóság a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül átutalja az összeget az adózó biztosítónál vezetett számlájára.

Az adójóváírást a biztosító által küldött igazolás alapján kell igényelni, amelynek legkésőbb február közepén kellett megérkeznie az ügyfélhez. Aki nem rendelkezik ilyen igazolással, az a biztosítója ügyfélszolgálatán keresztül tudja pótolni - tette hozzá a Mabisz.

Ha az érintett adóalany ezer forintnál nagyobb adó- vagy járuléktartozást halmozott fel, úgy az adóhatóság visszatarthatja a fizetést a tartozás rendezéséig. Az adójóváírás feltétele - a jogosultságon és az igény benyújtásán felül - az is, hogy az adózó éves adóbefizetése meghaladja az adójóváírás mértékét.

Az adójóváírás önrevízióval az elévülési időn belül - az adóbevallás évét követő 5 évig - igényelhető, ezért a szövetség javasolja az elmúlt évek bevallásainak ellenőrzését is.

Forrás: MTI


Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.03.21
PoweredBy: SK Trend Kft